Kik vagyunk

Ismerős arcok – új ötletek – új elképzelések.
Ezek voltak azok az alapgondolatok, amelyek elvezettek bennünket ennek a sikeres cégnek a létrehozásához –

egy mérnöki tanácsadói szolgáltatásokat nyújtó csapat, a Z & Partners létrehozásához.

Eltérő életkorú és különböző tapasztalatokkal rendelkező tanácsadó mérnökökből álló csoport vagyunk – de mindannyiunkat ugyanazon gondolat vezérel: tiszta, professzionális alapokon nyugvó értékek közvetítése ügyfeleink számára.

A Z & Partners Magyarországon bejegyzett cég. A FIDIC szerződéses feltétel rendszerek Magyarországon az elmúlt 25 évben számos mérnöki beruházás alapját adják. Mérnöki tanácsadó cégünk tagjai értékes tapasztalatokra tettek szert FIDIC alapú és ahhoz hasonló mérnöki / építési szerződések előkészítésében és menedzselésében ezen negyedszázadnyi idő alatt. Ezen tapasztalatok között jelentős részt képvisel az építési szerződések különböző feleinek, lebonyolítóinak adott tanácsadás.

A cégalapítók és alkalmazottak széleskörű mérnöki tanácsadói tapasztalatai lefedik mind az építőmérnöki beruházások, mind a közlekedési infrastruktúra és magasépítési projektek területét az előkészítéstől a lebonyolításon át az üzemeltetésig. Cégünk partnerei és alkalmazottai együttesen több, mint ezer projektet tudhatnak tapasztalataik között és ezek többsége külföldi társfinanszírozással valósult meg (pl. IBRD, Európai Unió, EBRD, EIB).

Záhonyi Zoltán

Ars Poetica: Együtt tanulni és fejlődni a Megbízóval annak érdekében, hogy sikeres mérnöki projektek szülessenek. Semmi körülményeskedés – csakis tiszta értékek!

Rév András

Ars Poetica: A Megbízó a “Király”. Egy jó önálló szakértő csillagként ragyoghat egy jó csapatban. Jómagam csapatjátékos vagyok.

Záhonyi Brigitta

Ars Poetica: A mérnöki munka értékét nem csupán egy magas színvonalon elkészített terven keresztül lehet lemérni, hanem egy megelégedett és boldog ügyfél révén…

Kéthelyi Barna

Ars Poetica: A legértékesebb tulajdonság a megbízhatóság.

Kenderesy-Göllner Anna

Ars Poetica: A szerződés a legerősebb fegyver.

SCL - késedelmek kezelése magyarul!






Megbízóknak / Megrendelőknek

Eleve elrendelt, hogy egy építési beruházás fejfájást okozzon? Nem – nem feltétlenül!
Ha megfelelő és professzionális válaszokat keres az alábbi kérdések bármelyikére:
Hogyan

  • fogjunk hozzá,
  • állítsunk fel stratégiát,
  • folytassunk le közbeszerzési eljárást,
  • menedzseljünk,
  • felügyeljünk,
  • adminisztráljunk
  • auditáljunk

egy építési beruházást, akkor ne habozzanak feltenni ezen kérdéseket a számunkra!

építkezés

Örömünkre szolgál, ha segíthetünk ezen kérdések megválaszolásával illetve az alábbi szolgáltatások bármelyikének nyújtásával:

  • Projekt stratégia kidolgozása, tanulmányok készítése, közbeszerzés, kivitelezés, átadás-átvétel, üzembehelyezés és jótállási időszak, valamint projekt audit.
  • Közbeszerzési tanácsadás, közbeszerzések előkészítése és lefolytatása, beleértve ajánlatkérési dokumentumok elkészítését; felülvizsgálatát; jelentkezések és ajánlatok értékelése valamint építési szerződések készítése és felülvizsgálata.
  • Projekt menedzsment tanácsadás beruházók és finanszírozók számára.
  • Kivitelezés lebonyolítása, ellenőrzése és menedzsmentje („klasszikus” Mérnök feladatok ellátása)
  • Bármely egyéb mérnöki tanácsadói tevékenység elvégzése amely egy építési beruházás sikeres előkészítését, lebonyolítását és megvalósítását hivatott szolgálni.





Tanácsadóknak

Csapatot kíván építeni komplex tanácsadói tevékenység ellátására és úgy érzi kiegészítő támogatásra van szükséges néhány speciális mérnöki tanácsadói szakterületen?
Nagy értékű mérnöki szolgáltatások végzése közepette úgy érzi, hogy időlegesen hiányt szenved néhány mérnöki szakterületen?
Hosszútávú, megbízható szakmai alapokra helyezett kapcsolatot szeretne kiépíteni jövőbeni mérnöki tanácsadói szolgáltatások közös elvégzésére?
Amennyiben igen, akkor kérjük tekintse meg szakmai képességeinket!
Bizalommal ajánljuk szíves figyelmükbe

  • magas színvonalú szakmai értékeinket,
  • flexibilitásunkat,
  • megbízhatóságunkat,
  • jó ár / érték arányú szolgáltatásunkat, valamint
  • képességeinket nemzetközi csapatokban való együttműködés terén.
építkezés

Gondolkodjunk és dolgozzunk együtt – közös sikerünk érdekében!






Vállalkozóknak

Mindenkor szükséges azzal tisztában lenni, mire is nyújtunk be ajánlatot, mire vállalkozunk!
Ajánlati árának kalkulációja során előre nehezen felmérhető kockázatokat érez? Nem biztos abban, hogy az aláírt szerződése megfelelően és fair módon kezeli az előforduló kockázatokat?
Ilyen esetekben IDŐBEN vegye igénybe szolgáltatásinkat… MIELŐTT benyújtaná az ajánlatát! Bizonyos érdekes részletekre ráirányíthatjuk a figyelmét az adott projekttel kapcsolatosan! Relatíve alacsony költséggel – hatalmas (esetlegesen előzetesen nem kalkulált) kiadásoktól menekülhet meg!
Sohase várja meg, hogy a szerződése kezelhetetlenné, kontrollálhatatlanná váljon!

  • Úgy érzi sokkal többet teljesít, mint amiről az ajánlata szólt?
  • Úgy érzi, hogy szerződéses tanácsadóra van szüksége, de inkább mérnökökkel dolgozna jogászok helyett?
  • Keményen dolgozik azért, hogy elfogadtassa a felmerült többlet kiadásainak jogos megtérítését a Mérnökkel, illetve a Megrendelővel, de úgy gondolja, hogy szakszerű támogatásra van szüksége a siker elérése érdekében?
  • Kicsúszott a kezei közül a követelések és változtatások kezelése?
  • Úgy érzi, hogy valami probléma van a szerződésének teljesítése körül?
építkezés

Akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, hogy ne veszítsen időt és pénzt! Meglátja – bánni fogja, hogy nem kérte közreműködésünket korábban!






Képzés és oktatás

Képzés
Képzés

Az 1990-es éve első felében András és Zoltán kezdte meg egyetemi hallgatók és végzett mérnökök képzését az építési szerződések terén, különös tekintettel a FIDIC szerződéses feltételekre. Ezen időponttól azóta a képzéseken résztvevők százai látogatják hosszabb és rövidebb képzési programjaikat évente.
A hazai képzéseken túlmenően, Zoltán akkreditált FIDIC (Genf) oktatói címet szerzett 2010-ben és azóta nemzetközi képzéseket is tart, Amerikától Afrikán át Közép-Keletig és Ázsiáig.

Képzés
Képzés

Zoltán sikeres, 2013-ban világbanki regionális projekt menedzsereknek tartott előadását követően András és Zoltán egy hagyományos képzést tartott Isztambulban (a Világbank balkáni és közép-ázsiai menedzsereinek), továbbá egy online tanfolyamot az Ázsia - Csendes-óceáni térség projekt menedzsereinek. Mindkét képzés pozitív visszahangot váltott ki.

További részletekért kérjük irányítsa a nyilat a világtérképen megjelölt helyekre!

Szeretnénk Önöket résztvevőként üdvözölni soron következő képzésünkön! Amiben mi MÁST nyújtunk: mi nem csupán képzést tartunk – hanem TAPASZTALATOT osztunk meg!






Késedelmek kezelése

A Z & Partners munkatársai elkötelezett hívei a magyar tanácsadó mérnöki szakma fejlesztésének. Ezen elkötelezettség jegyében készítették el – szabadidejük jelentős részének feláldozásával – az „SCL Delay and Disruption Protocol” című kiadvány magyar nyelvű változatát, amelyet ezúton térítésmentesen bocsátanak minden tisztelt kolléga és érdeklődő rendelkezésére; remélve ezáltal azt, hogy a dokumentum felhasználásával emelkedhet a kivitelezésben előforduló késedelmek és akadályoztatások kezelésének szakmai színvonala és kultúrája! A Protocol magyar nyelvű változatának előállítása és jelen oldalon történő közzététele az SCL elnökének hozzájárulásával történt!

"SCL Delay and Disruption Protocol" magyar nyelvű változat letöltése

A Protocol eredeti angol nyelvű változata a www.scl.org.uk weboldalon érhető el (térítés mentesen). A magyar változat előállításában közreműködők a lehető legnagyobb gondosságra törekedtek munkájuk során, azonban nem zárható ki esetleges nyelvi, vagy logikai eltérés előfordulása az eredeti (angol nyelvű) forrásmű és a magyar nyelvű változat között. Bármely eltérés esetén az eredeti, fenti internetes helyről letölthető angol nyelvű változat a mértékadó. A Segédletet minden felhasználó saját belátása, felelőssége szerint és kockázatára használhatja fel. Az ilyen felhasználásból eredő bármely jogi és egyéb következményért a magyar nyelvű változat elkészítői (az eredeti angol változat készítőivel egyetemben) felelősségüket teljes körűen kizárják!

Minden jog fenntartva! A jog által kifejezetten biztosított lehetőségen túlmenően jelen kiadvány részei nem publikálhatók, nem tárolhatók megjelenítő eszközökön vagy nem továbbíthatók semmilyen formában, vagy módon az Építési Jog Társaság, illetve a fordítók előzetes írásos engedélye nélkül. Kivonatok készítéséhez szükséges hozzájárulás általánosan megszerezhető, feltéve, hogy a Társaság és a fordítók megnevezése ezen dokumentumokban teljes mértékben megjelenítésre kerül!





Ablak a világra

Cégünkön minden munkatársa fontosnak tartja, hogy szolgáltatásainkat a lehető legmagasabb szakmai színvonalon végezzük. A szakmai megbecsülés és elismerés kivívása rendkívül nehéz feladat – de van, ami még ennél is nehezebb: mindezeket hosszú távon megtartani, sőt mindezt tovább fejleszteni az évek hosszú során!

Cégünk tagjai és kollégái napi szinten aktív szerepet töltenek be különféle szakmai szervezetekben önkéntes alapon miután szilárdan hiszünk abban, hogy egy cég megítélése nem csupán a szakmai színvonalán múlik, hanem a vezető szakmai szervezetekhez fűződő napi kapcsolatain is. Az alábbiakban azon szakmai szervezeteket mutatjuk be, amelyekkel tagjaink napi szinten szorosan együttműködnek:

Cégünk tagjai az elmúlt 20 évben az alábbi cégekkel, illetve képviselővel építettek ki szakmai / adminisztratív kapcsolatokat:

  • OVE ARUP & Partners
  • Mott MacDonald
  • COWI
  • DB International
  • Atkins
  • ILF
  • D2
  • Ramboll
  • Halcrow
  • Louis Berger Group
  • Scott Wilson (URS Scott-Wilson)
  • BALÁZS & KOVÁTSITS Ügyvédi társulás





Új! FIDIC 2017 Piros-, Sárga és Ezüst Könyv

A nemzetközi mérnök tanácsadó szövetség (FIDIC) a 2017 decemberi londoni konferenciáján bocsátotta ki a főbb szerződésformáinak megújított változatát.

szülinap

Cégünk alapítója és ügyvezetője, Záhonyi Zoltán nagymértékben hozzájárult a megújítási folyamat sikeres végig viteléhez, annak utolsó fázisában, mint a FIDIC Szerződéses Bizottságának vezetője.

tagok

Cégünk partnerei e mérföldkőnek számító londoni konferencián 2017 decemberében: Rév András, Kenderes-Göllner Anna és Záhonyi Zoltán.

Ha szeretne többet megtudni a FIDIC megújított szerződéses formáiról, kérjük látogassa meg a képzésekről szóló oldalunkat!